Találatok: 721

The nation, 2017. febr. 22.

Trump silhouette rtr img
Donald Trump kampányol Coloradoban. (Reuters / Jonathan Ernst)

Mélyen riasztó a tényszerűen nem bizonyított állítások befolyásos politikai vagy média források részéről pártonkívüli reakciót alig kiváltó, kétpárti, közel teljes politikai spektrumú cunamija arról, hogy Trump elnököt lázító módon kompromittálta a Kreml. Kezdve a Clinton-kampánnyal 2016 közepén, illusztrálva most a New York Times újságírói által (akik washingtoni “Trump-Putyin rezsimről” írnak), éles MSNBC műsorvezetők és kiegyensúlyozatlan CNN-kommentátorok közreműködésével ez a gyakorlat az utóbbi napokban McCarthy-szerű hisztériává vált. Az ilyen politikailag rosszindulatú gyakorlatot sajnálatosnak kell tekinteni, bárhol jelenik is meg, akár konzervatívok, liberálisok vagy progresszívek részéről.

Az állításokat különböző programú politikai erők mozgatják: a Demokrata Párt Hillary Clinton-szárnya, fenn akarja tartani a szorítását a párton azt állítva, hogy nem vesztette el a választást, hanem azt Vlagyimir Putyin orosz elnök lopta el Trump részére; az Oroszországgal való, Trump javasolta détente ellenségei, akik diszkreditálni akarják őt és Putyint; és republikánusok és demokraták, akiket megdöbbentett, hogy Trump lényegében a pártjaik nélkül indult és győzött, fenyegetve ezzel a meggyökeresedett kétpárti rendszert. Bármi is a motiváció, a vele járó rágalmak Trump ellen, amelyek már az eltávolítására (impeachment) irányuló felhívásokat eredményeznek, súlyosan fenyegetik a biztonságot az USA-ban és nemzetközileg, és magát az amerikai demokráciát.

Eddig nem mutattak be tényeket az állítások alátámasztására. (Tények nélkül mindannyian bűnös cselekvésre vagy rosszabbra vagyunk kárhoztatva.) Pártatlan vizsgálat kutathatna ilyen tények után, ha egyáltalán léteznek, amelyeket aztán tárgyilagosan kellene értékelni – de mindez lehetetlen lenne a jelen politikai légkörben, csak boszorkányüldözés lehetséges.

Egyelőre hat állítást tekintenek bizonyítéknak arra, hogy a Kreml kompromittálta, vagy rosszabb, Trumpot:

1. Az elnök “dicséretekkel árasztotta el” Putyint. Trump e vonatkozásban csak azt mondta, hogy Putyin “erős vezető” és “nagyon okos” és jó lenne “együttműködni Oroszországgal”. Ezek empirikusan helytálló megállapítások. Halványak korábbi USA elnökök meleg szavaihoz képest Oroszország vezetőiről, köztük Franklin Roosevelt szavaival Joszif Sztálinról, Richard Nixon szavaival Leonyid Brezsnyevről, és különösen Bill Clinton szavaival Borisz Jelcinről, akit Clintonkedvezően hasonlított George Washingtonhoz, Abraham Lincolnhoz, és Franklin Roosevelthez. Csak az USA politikai és média establishmentje ádáz Putyin-demonizálásának a háttere előtt lehet Trump dicséretét “áradónak” tekinteni. Ehelyett, eltérően gyakorlatilag minden más mainstream amerikai politikai alaktól és médiafióktól, Trump egyszerűen nem hajlandó mocskolni Putyint – elutasítva őt a személyes ellenségei “gyilkosaként” jellemezni, amire szintén nincs bizonyíték.

2. Trumpot és társait vádolják azzal, hogy üzleti tárgyalásokat folytattak Oroszországban és orosz “oligarchákkal”. Talán igen, de így tett sok nagy amerikai vállalat is, köztük a Boeing, a Pfizer, a Ford, a General Electric, a Morgan Stanley, a McDonald’s, és a Starbucks. Az orosz partnereik gyakran “oligarchák”. Sőt, sok nemzetközi szállodavállalattól eltérően, Trumpnak nem sikerült létrehoznia reprezentatív vállalatát Oroszországban. Az “orosz vagyontárgyak”, amelyekről a fia beszélt, úgy látszik, társasházak és szövetkezetek eladásából származnak luxust kereső pénzes oroszoknak az USA-ban, ami aligha törvénytelen. Mondják, hogy Trump adóbevallásai, ha feltárnák, bűnös orosz befolyást mutatnának. Talán igen, de mivel a tulajdona pénzügyi okmányait nyilvánosságra hozta, ez valószínűtlennek tűnik. Bárhogyan is, ez állítás marad, nem tény.

3. Trump “társát” és rövid ideig kampánymenedzserét, Paul Manafortot “pro-orosznak” állítják, arra utalva, hogy Viktor Janukovics ukrán elnöknek adott tanácsokat, akit később, 2014 februárjában, a Majdán-“forradalom” alatt alkotmányellenesen eltávolítottak. Ennek nincs értelme. A professzionális politikai szakértő Manafortot feltehetően jól megfizették, mint más, külföldön alkalmazott amerikai választási szakértőket is. De úgy látszik, ő Janukovicsot fordulásra ösztökélte a balsorsú EU partnerségi egyezmény felé és el Oroszországtól – mint Janukovics tette is – hogy ukrán szavazatokat nyerjen a saját körzetén kívül, a délkeleti régiókban. (Janukovicsot, akit ezért és más okokból Putyin elutasított, 2013 végéig a Kreml nem kedvelte.)

4. A CNN-nek kiszivárogtattak és a BuzzFeed-ben közzétettek egy “dossziét”, amely azt kívánta mutatni, hogyan zsarolhatta meg Trumpot a Kreml. Ezt egy, az ellenzéket kutató ágazatban működő, korábbi brit hírszerző állította össze. 30-valahány oldala ártalmatlan, ellenőrizetlen, Moszkvában és másutt vásárolható hulladékféléket tartalmaz. Újabban a CNN bejelentette, hogy a saját hírszerzési szivárogtatói “megerősítették” a dosszié egyes elemeit, de eddig semmi olyant, amely ténylegesen kompromittálná Trumpot.

5. A Trump elleni állítások döntő pontja az volt és maradt, hogy Putyin rendelte el az Országos Demokrata Bizottság (Democratic National Committee) meghekkelését és a lopott e-mailek terjesztését a WikiLeaksen keresztül, hogy aláássák a Clinton-kampányt és Trumpot juttassák a Fehér Házba. Ezeknek a “tényeknek” az összegzését mutatták be egy felszabadított jelentésben, amelyet a “hírszerző közösség” tett közzé, és januárban széles körben tárgyalták. Noha ez gyorsan Trump politikai és médiaellenségeinek axiomatikus bizonyítékává vált, a jelentésben közel semmi sem meggyőző. Mintegy a fele feltételezett motivációkon alapuló “értékelés”, nem pedig tényszerű bizonyíték egy tényleges Kreml-műveletre Trump részéről. A másik fele szabványos vinnyogás a Kreml által finanszírozott RT tv-hálózatról, amely a legrosszabb esetben egy átlagot meghaladó “propaganda”-fiók. Ezen felül, számos amerikai kibernetikus szakértő azt állítja, hogy orosz állami hekkerek nem hagytak volna ujjlenyomatokat, amint USA hivatalos hírszerzők szerint tették. Valóban, a Veterán Hivatásos Hírszerzők a Józanságért (Veteran Intelligence Professionals for Sanity) csoport úgy véli, hogy a DNC dokumentumokat nem betörők lopták, hanem inkább belső ember szivárogtatta ki. Ha igen, úgy ennek semmi köze Oroszországhoz. (A CIA és az FBI “nagyon bizonyos” a jelenség megállapításaiban, de a Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency – NSA), amely egyedül képes teljesen megfigyelni az e-maileket, csak “mérsékelten bizonyos” volt.) Ezen felül, az utolsó elnöki sajtóértekezletén Barack Obama a DNC-botrányra mint kiszivárgásra utalt és azt mondta, hogy nem ismeri a WikiLeaks pontos szerepét a botrányban – mindez a saját hírszerző ügynökségeinek az állításai ellenére. Az sem világos, hogy Putyin annyira favorizálta volna a kiszámíthatatlan Trumpot, hogy ekkora kockázatot vállalt volna. A Kremllel kapcsolatban álló orosz lapokban folyó vitákból ítélve, komolyan kétséges, hogy Oroszország számára melyik elnökjelölt lenne a legjobb, vagy a legkevésbé rossz.

6. Végül, itt van Michael Flynn tábornok mint Trump nemzetbiztonsági tanácsadója elbocsájtása azért, mert az orosz követtel kommunikált a szankciókról, amelyeket Obama alkalmazott a Fehér Házból való távozása és Trump beiktatása előtt. Mint eddig ismeretes, Flynn nem tett semmi példátlant vagy inkriminálót. A kommunikáció, ide értve találkozókat is a választott USA elnökök és idegen fővárosok, különösen Moszkva képviselői között, éveken át “általános gyakorlat” volt Jack Matlock, Reagan és Bush elnök oroszországi követe szerint. Matlock korábban találkozókat szervezett Moszkvában Carter választott elnök átmeneti csapata számára. Ezen felül, Obama saját Oroszország-tanácsadója, Michael McFaul mondta nemrég a The Washington Postnak, hogy ő 2008-ban, még a választások előtt Moszkvába látogatott orosz hivatalos személyekkel tárgyalni. A Post utalt arra, hogy ez “megfelelő kontaktus” volt. Úgy tűnik, ilyen volt Flynné is, bár talán rosszkor. Valóban, ha Flynn célja a Kreml meggyőzése volt, hogy az ne reagálja túl Obama utolsó perci szankcióit, amelyeket nagyon provokatív fenyegetés kísért Moszkva ellen kibernetikai támadást intézni, úgy a törekvése bölcs volt és megfelelt Amerika nemzet érdekének. Ténylegesen, nem Putyin az, aki fenyegeti az amerikai demokráciát, hanem inkább ezek a Kremlt szidalmazó állítások Trump elnök ellen. Nem Putyin az, aki veszélyezteti az USA és nemzetközi biztonságot, hanem inkább a détente magas szintű politikai és hírszerzési ellenségei. Hasonló módon, nem Putyin az, aki “álhírekkel” degradálja az USA médiát. Az sem Putyin, aki rombolja az amerikai politikai folyamatot, hanem inkább az USA hírszerzés kiszivárogtatói, akik háborút viselnek a saját elnökük ellen.

Eisenhower elnök végül megállította Joseph McCarthyt. Ki fogja megállítani az új McCarthy-izmust, mielőtt az tovább terjed, a “demokrácia lelkébe”, amelyet annyira istenítenek a liberálisok és a progresszívek? Tények tehetik meg ezt. De tények helyett csak szakmai etika, tisztesség és patriotizmus van.

(Ford. Szende Gy.)

STEPHEN F. COHEN az orosz tanulmányok és a politika professzor emeritusa a New York University-n és a Princeton University-n, és a The Nation közreműködő szerkesztője.

Add comment


Security code
Refresh