The Guardian, 2017. ápr. 4.

 

szabadsag
'Amikor agytrösztök és a milliárdosok tulajdonában álló sajtó a szabadságra hív fel, gondosan kerülik annak a meghatározását, hogy kinek a szabadságára gondolnak. Azt sugallják, hogy egyesek szabadsága mindenki szabadságát jelenti.' Fotó: Dan Kitwood / Getty Images

 

A propaganda egyetlen értéket szentesít, amilyen a hit vagy a hazafiság. Aki ebben kételkedik, az kívül helyezi magát a tisztelhető vélemények körén. A szent értéket arra használják, hogy elködösítsék a propaganda bajnokainak valós szándékait. Ma a szabadság az az érték, amit úton-útfélen szentesítenek. A szabadság egy szó, amelyet a hatalmasok a gondolkozás kikapcsolására használnak.

Amikor agytrösztök és a milliárdosok tulajdonában álló sajtó a szabadságra hív fel, gondosan kerülik annak a meghatározását, hogy kinek a szabadságára gondolnak. Azt sugallják, hogy egyesek szabadsága mindenki szabadságát jelenti. Bizonyos esetekben ez igaz is. Például, gyakorolhatod a gondolat szabadságát, másoknak nem ártva. Más esetekben egy személy szabadsága egy másiknak a rabsága.

Amikor a vállalatok szabaddá teszik magukat a szakszervezetektől, akkor megnyirbálják a munkásaik szabadságát. Ha a nagyon gazdagok szabaddá teszik magukat az adótól, akkor mások a közszolgáltatások romlása miatt szenvednek. Amikor a bankároknak szabad exotikus pénzügyi termékeket piacra dobni, akkor mi többiek fizetünk az általuk okozott válságokért.

Mindenek felett, milliárdosok és az általuk működtetett szervezetek szabadságot követelnek valamitől, amit ők “vörös szalagnak” neveznek. Amit vörös szalag alatt értenek, az a köz védelme. A Telegraph-ban, a múlt héten egy cikknek ez volt a szalagcíme: “Vágd el a Brexit után a Britanniát fojtogató vörös szalagot, hogy megszabadítsd az országot Brüsszel bilincseitől”. Igen, mi fulladozunk, de nem a vörös szalagtól. Fulladozunk, mert a kormány semmibe veszi a levegő minőségének az európai szabályait. Az ebből eredő légszennyezés lelkek ezreit szabadítja meg a testüktől.

A közérdek védelmének ilyetén semmibe vevése szabadságot jelent a milliárdosoknak és az óriásvállalatoknak, megszabadítja őket a demokrácia által kiépült korlátozásoktól. Ez mindaz, amire a Brexit – és Donald Trump – törekszik. A nekünk ígért szabadság a nagyon gazdagok szabadsága kizsákmányolni minket.

Legyünk igazságosak a Telegraph-hoz, amely kampányol a gazdasági szabályozások teljes leépítésért, vagyis a gazdaság deregulálásáért, amikor majd Britannia távozik az EU-ból: szokatlanul, teljesen nyíltan ír arról, kiknek származik majd ebből előnye. Elmagyarázza, hogy “az egész folyamat végső célja…szabaddá tenni a vagyonteremtőket”. (Vagyonteremtők: kód a nagyon gazdagokra.) A lehetséges nyeremények között felsorolja a banánosztályozó rendszer változásait, amelyek megengedik a nagyon görbe banánok első osztályba sorolását, a visszatérést az izzólámpákhoz és a szabadságot nagy tarajos gőtéket megölni.

Gyanítom, hogy a milliárdos Barclay testvérek, akik a Telegraph tulajdonosai, mit sem törődnek a banánokkal. De, mivel az üzleti birodalmuk kiterjed szállodákra, szállításra, gépkocsi-értékesítésre, a lakossági kiskereskedelemre és a házhoz kiszállításra, intenzíven érdekeltek az európai munkaidő-direktívában és a foglalkoztatási jog más aspektusaiban, az adószabályokban, a környezetvédelmi és a fogyasztóvédelmi előírásokban, a tengerészeti biztonsági törvényekben és sok hasonló a közérdeket védő szabályozási előírásokban.

Ha a kormány egyetért egy “vörös szalagokból rakott örömtűzzel”, akkor a többség a görbe banánokat és a gőteszétlapító kedvezményeket nyeri meg. Másrészt viszont elveszíthetjük a jogainkat az igazságos foglalkoztatásra, egy maradandó élővilágra, a tiszta levegőre, a tiszta vízre és a civilizáció más megkülönböztető jellemzőire. Nehéz választás, nem?

Mintegy a jobb megértés kedvéért, a Sunday Telegraph meginterjúvolta Nick Varneyt, a Merlin Entertainments vezérigazgatóját, aki azt állította, hogy a “vörös szalagok terhe” túl nagy a megnevezett vállalatok számára. “Átkozottul nehéz csomagként” ír le egyes a közérdeket védő előírásokat, amelyeket ma a vállalatoknak be kell tartaniuk. A cikk elmulasztja összekapcsolni ezeket az észrevételeket a társaság saját átkozottul nehéz csomagjával, amelyet a vörös szalag elvágásáról hozott egyoldalú döntése okozott. A biztonsági mechanizmus kikapcsolásának eredményeként az egyik attrakcióján, Alton Towersnél1 – amelyet az irányelvek ellenére erős szélben is működtettek – 16 ember sérült meg, köztük két fiatal nő, akiknek amputálták a lábát. Ezért van szükségünk olyan közvédelemre, amelyet a Telegraph meg akar szüntetni.

Ugyanez a szellem, ugyanezzel az indoklással, hatja át a Trump-kormányt. A környezetvédelmi ügynökség új vezetője, Scott Pruitt törölni törekszik azokat a szabályokat, amelyek védik a folyókat a szennyezéstől, a dolgozókat a féregirtó szerek hatásától, és mindenkit a klíma romlásától. Nem mintha az ügynökség korábban túlbuzgó lett volna: a Flintben (Michigan) történt tömeges mérgezés egyik oka egy katasztrofális mulasztás volt: nem megfelelően írták elő miszerint az ivóvíznek mentesnek kell lennie az ólomszennyezéstől. Ez a mulasztás most 18 millió amerikait sújt.

Ugyanígy próbálják meg lebontani a kormány klímaváltozási programját, hiszen Trump háborút visel a védelem legcsekélyebb formái ellen is. Például, elvonni szándékozik az eszközöket az USA piciny vegyi biztonsági tanácsától, amely a halálos ipari baleseteket vizsgálja. Feltárni, mi történt és miért: ez útját állná a szabadságnak.

Ezek az erőfeszítések az Atlanti Óceán egyik oldalán sincsenek ellenzés nélkül. Trump támadása a közérdek védelme ellen már perek tucatjait provokálta. Az Európa Tanács megmondta az UK kormányának, hogy ha kedvező feltételekkel akar kereskedni az EU-val a Brexit után is, akkor az itteni cégek nem csökkenthetik úgy a költségeiket, hogy áthárítják a társadalom többi részére.

A vezető brexiteseket ez megvadítja. A szennyezési paradox (a legszennyezőbb vállalatoknak kell a legtöbb pénzt költeniük politikára, így a politikai rendszer tulajdonlóivá válnak), eredményeként az olyan politikusok, mint Boris Johnson és Michael Gove arra ösztönzöttek, hogy felelőtlen cégek szabadságának a bajnokai legyenek. A dereguláció mellett az a fő érvük, hogy ez versenyképesebbé teszi a cégeket. Ha viszont ez majd azt jelenti, hogy ezek a cégek nem kereskedhetnek többé az EU-val, akkor a dolog szétesik.

Mindenképpen megpróbálnak majd örömtüzet gyújtani, mivel ez erő és pénz kérdése. Nem kell sokáig hallgatnod a nagyon gazdagokat ahhoz a felismeréséhez, hogy sokuk “függetlennek” látja és képzeli magát, oly módon, ahogy azt Friedrich Hayek ünnepelte a “Szabadság alkotmányában” (The Constitution of Liberty), vagy ahogy azt John Galt képviselte, amikor a milliomosok sztrájkját vezette a kormány ellen Ayn Rand regényében, az Atlas Shrugged-ban. Mint Hayek, a demokráciától való szabadságot abszolút jognak tekintik, függetlenül a másokat, vagy akár saját magukat sújtó következményektől.

Amikor konfrontálódunk egy propaganda-rendszerrel, az első feladatunk dekódolni azt. Ez a szentként tekintett „érték” kivallatásával kezdődik. Bármikor, ha a szabadság szót halljuk, meg kell kérdeznünk magunkat: “Szabadság kinek a részére és kinek a rovására?”

(Ford. Szende Gy.)

1 Alton Towers – élménypark, a Merlin Entertainments tulajdona

Add comment


Security code
Refresh